A családállítói munkám legfőbb súlypontja, hogy a magzati, kisgyermekkori és kamaszkori tudatunkat, és a hozzájuk kapcsolódó érzéseinket a család sorsával összhangba hozva az érzelmi felnőtté válást támogassam.

A szülő-gyermek kapcsolat soha véget nem érő történet. Bármi történik is a felszínen, a szüleink bennünk vannak, belőlük vagyunk. Lehet, hogy szeretetben és békében vagyunk velük, de az is lehet, hogy ádáz harcot vívunk és folyamatos belső konfliktusban élünk. Esetleg dühösek vagyunk rájuk, mert úgy érezzük, hogy képtelenek látni és érteni bennünket, hogy elhanyagoltak minket, vagy hogy valamiből nem kaptunk eleget. Pedig mindent megkaptunk. Megkaptunk mindent, amit adni tudtak. Amit nem kaptunk meg, azt azért nem kaptuk meg, mert abból nekik sem volt, és nem adhatták. Ez a belátás a felnőtté válás ára. Enélkül gyerekek maradunk, és életünk utolsó pillanatáig a szüleinknél reklamálunk, ahelyett, hogy élnénk azt az életet, amit kaptunk.